–       Változik a világ.

     –       Mindig is változott.

     –       Ma gyorsabban változik.

     –       Lehet…

Gyakran gondolkodom az életemről. Gyakran ezt a világ folyásával összefüggésben teszem. Tudom, hogy nem vagyok ebben egyedül. Látom a növekvő félelmet, és látom a növekvő reményt.

Sokan beszélnek arról, hogy meg kell változtatni az egész világot! Mindent és mindenkit. Ennél nem adják alább. Ha nem megy, lohad a lelkesedés, neki sem állnak. Ezt a hozzáállást magamon is megtapasztaltam már.

Ismered a századik majom történetét? Az alap sztori az, hogy Kosima szigetén a batátával táplált majmok közül az egyik, mivel zavarta a batátára tapadt homok, megmosta, és úgy ette meg. Ezt megtanulták tőle mások is, és amikor a batátát mosó majmok száma elérte a százat, hirtelen tömeges lett ez a szokás. A sztoriban az izgalmas az, hogy nem csupán Kosima szigetén, hanem más szigeteken is, olyan helyeken, ahol a közvetlen tanulás, a másolás szóba sem jöhet.

A történet sokakat lelkesít, engem is. Persze vannak, akik kétségbe vonják a dolgot, sőt cáfolják a sztori hitelességét is, én személy szerint inkább azoknak hiszek, akik mellette vannak. De ez az én dolgom. Azt látom, hogy eszmék bukkannak fel, és elterjednek. Ezek közül van, ami tetszik nekem, van, ami nem. Ez is az én dolgom.

Így van ez a Kulturális Kreatív mozgalommal is. Engem nagyon lelkesít. Tetszenek a célkitűzések, tetszik a sokszínűség, a közösségi gondolat, a lehetőségek kifogyhatatlannak látszó tömege.

Meg akarom változtatni az életkörülményeimet, és nem bánom, ha a változás esetleg gyökeres lesz. Úgy látom, helyes az irány. Számomra. És a hozzám valamennyire hasonló emberek számára szintén. Örülök, hogy lesznek, sőt vannak társaim.

És lelkesítő lenne a gondolat, hogy megváltoztatjuk mindenki életét. De mégsem. Annyiszor éltem már meg, hogy mások bele akarnak avatkozni az életembe. Mások mondják meg, mi a jó nekem. Kötelezővé tesznek dolgokat, másokat pedig tiltanak. Még ha valóban az én javamat akarják is, egy dolgot lábbal tipornak: a szabadságomat.

Én annyit teszek, hogy elkezdem mosni a batátámat, mert nem szeretem, ha csikorog a fogam alatt a homok. És nem titokban mosom. De megengedem, hogy talán mások ragaszkodnak a homokhoz a sajátjukon.

Nem tudom, mit hoz a holnap. Talán én leszek a századik, és elkezd ebbe az irányba változni a világ. Remélem, így lesz. De ha már majom vagyok, hadd legyek bölcs legalább! Nem az a fontos nekem, hogy az első vagyok, vagy a századik. Elég nekem, ha egy vagyok a százból.